PROGRAM

18:30 Felkészülés a szentmisére Nyisztor Tinka vezetésével
19:00 Szentmise – Bemutatja Juhász Csaba atya Fülöp Szabolcs református lelkész részvételével
20:00 Hangolódás a szertartásra Bárdosi Ildikó vezetésével
20:30 Szent Korona szertartás
22:00 A Kecskés Együttes egyház- és népzenei műsora

A programon való részvétel díjmentes és regisztráció sem szükséges, ugyanakkor a szervezők kérnek mindenkit arra, hogy a helyhez és az alkalomhoz illő alázatot és tiszteletet tanúsítson a rendezvény során.
A helyszín környezetében semmilyen kereskedelmi és politikai tevékenység nem folytatható, ennek betartását természetesen a szervezők és a résztvevők magukra nézve is kötelezőnek tekintik.
A program környezetében étel és ital vásárlására nem lesz lehetőság, ezért arról mindenki gondoskodjon szükségletei szerint.

A SZENT KORONA SZERTARTÁSRÓL

A Szent Korona szertartás a nemzet koronázását jelképezi.
Erre a magyar közjogi hagyományok adnak lehetőséget, hiszen abban Szent Koronánk személy feletti élő minőségként, minden jog egyedüli forrásaként van jelen, és testét a nemzet és a király együttesen alkotja.
Ezt a szakrális és közjogi meghatározottságot senki jogszerűen nem hatálytalanította és nem hatálytalaníthatja, így a Szent Korona ezen jogköre jelenleg is elevennek tekintendő, koronázott király hiányában is érvényes.
A Szent Korona szertartás életre hívója Pap Gábor művészettörténész.
A szertartást első alkalommal 1980-ban Budapesten rendezték meg, majd azt követően különböző helyszíneken több alkalommal megismételték, legutóbb 2016. augusztus 29-én a Hortobányon található Vókonya-pusztán, a nemrég elhunyt Makoldi Sándor festőművész és néprajz-kutató tervei szerint megépült Pásztorszentély melletti területen.
Műfaját tekintve a keresztény hagyományokban gyökerező betlehemezéshez, regöléshez, illetve passiójátékokhoz hasonlítható, amely átadja az Evangéliumok üzenetét a magyar népnek és az egész világnak a Szent Korona zománcképein található apostolok, arkangyalok, és szentek újtestamentumi idézetekkel történő megszólaltatásával, amely a magyarság egységének és oszthatatlanságának jelzéseként ezúttal a teljes Kárpát-haza területéről érkező férfiak által történik.
Tíz szereplő a mai politikai határokon kívülről, míg hat a jelenlegi Magyarország különböző területeiről érkezik.
Három képet, amelyek a Szűzanyát, Jézust, és a Teremtőt jelenítik meg, női, férfi, illetve vegyes szavalókórusok szólaltatják meg.

SZEREPLŐK ÉS RÉGIÓK
PÉTER Mikó Péter, Nagykőrös ALFÖLD-HU
JAKAB Barát József, Nagykörű TISZAVIDÉK-HU
JÁNOS Antal-Vajda János, Forrófalva MOLDVA-RO
FÜLÖP Petres László, Csíkszereda SZÉKELYFÖLD-RO
TAMÁS Katona Sándor, Marosludas ERDÉLY-RO
ANDRÁS Chemez Farkas, Biatorbágy FŐVÁROS-HU
BERTALAN Barkaszi Ferenc, Som KÁRPÁTALJA-UK
MIHÁLY Kolics Márkó,Eszék DRÁVAVIDÉK-HR
GYÖRGY Kelemen László, Alsóőr ŐRVIDÉK-AU
KOZMA Bakos Batu, Németkér DUNAVIDÉK-HU
ATILLA Molnár Szilárd, Pomáz PILIS-HU
BUDA Ozsváth Sándor, Debrecen TISZÁNTÚL-HU
DAMJÁN Krakkó Rudolf, Lázári PARTIUM-RO
DÖMÖTÖR Móricz Árpád, Bácskossuthfalva DÉLVIDÉK-SRB
GÁBOR Bence Lajos, Lendva MURAVIDÉK-SLO

A szereplők szólítását a pécsi illetőségű Grátz Antal építész végzi, a műsorvezető Maurer Oszkár borász a délvidéki Hajdújárásról.


icon_noun_75235_cc

ÉLŐ KÖZVETÍTÉS

 

Térkép

MEGKÖZELÍTÉS

A szertartás helyszíne tömegközlekedéssel a Széll Kálmán térről induló 21-es és 21A jelzésű autóbuszokkal közelíthető meg, a menetidő húsz perc.
Az autós parkolók a buszvégállomás mellett találhatók, a Szent Anna-rét onnan tízperces könnyű sétával közelíthető meg.
Kérünk mindenkit, hogy a parkolóhelyek számának végessége miatt lehetőleg tömegközlekedési eszközökkel közelítse meg a helyszínt!

SZENT ANNA-RÉT
A SZERTARTÁS HELYSZÍNE

NataliaNover200A Szent Korona szertartásra Budapesten, a Normafa közelében található Szent Anna-réten, a Szent Anna-kápolna közelében, a hatos facsoport melletti területen, a Natália nővér látomásaiban megjelent Világ Győzelmes Királynője tiszteletére építendő kápolna és kolostor, a Magyarok Engesztelő Kápolnájának az 1940-es években  kijelölt helyének a környezetében kerül sor.

regoczi-magyarorokseg200Regőczi István atya, Isten Vándora, aki Natália nővér gyóntatója is volt, az eredeti helyszín közelében, 1969-től kezdődően egy Mária kegyhely alapjára építkezve kialakította és fölépítette a Kútvölgyi Boldogasszony-kápolnát, amely egyben a Magyarság Engesztelő Kápolnája címet is viseli.

harmas koronas szuzanya200A világhálón is megtalálható 1988-ban készült filmfelvétel által is bizonyítottan a Kútvölgyi Boldogasszony-kápolnát a Szűzanya elfogadta ideiglenes jelleggel otthonául a Magyarok Engesztelő Kápolnájaként és ezt Natália nővéren keresztül tudatta Regőczi atyával is.

A Szent Korona-szertartásra a Kútvölgyi Boldogasszony-kápolna búcsúnapján, szeptember 8-án, Kisboldogasszony napján kerül sor.

Natália nővér életéről és munkásságáról bővebb információk a www.vilagkiralynoje.hu és a www.szentkoronalovagrend.hu oldalakon találhatók.
Regőczi István atya önéletrajzi könyve Isten vándora címmel a Kútvölgyi Boldogasszony Kápolnában (1122 Budapest, Galgóczy utca 49.) kapható.